Megnyílt a Művészetek háza, megmutatjuk az alkotók munkáit
02/10/2024
Új kulturális intézmény nyílt Bólyban: a Rákóczi utca 22. szám alatt található Művészek Háza a helyi művészek állandó kiállítóhelyévé vált. Az 1890-ben épült épület, melyet a bólyi önkormányzat 2016-ban vásárolt meg, az elmúlt nyolc év során jelentős felújításon esett át. A homlokzat renoválásához a Népi Építészeti Program keretében 2 millió forint támogatást kaptak, míg a belső korszerűsítés egy részét a Zengő-Duna Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Leader pályázatán nyert 5 millió forintból finanszírozták. A város saját forrásból több mint 30 millió forintot fordított a teljes felújításra, így az épület méltó otthont biztosít a helyi művészek alkotásainak.
A Művészek Háza több neves művész munkáit mutatja be, köztük festők, grafikusok és szobrászok alkotásait. A tárlaton helyet kaptak Hausmann Ferenc, Kőnig Róbert és testvére, Kőnig Frigyes művei, valamint a Meszlényi család több tagjának alkotásai. Emellett láthatók Platthy György festőművész munkái is, aki a Magyar Köztársaság Érdemrend Kiskeresztjével kitüntetett művész, valamint Trischler Ferenc szobrászművész, Bóly Város Díszpolgára és Vadász István művei, akik mindketten Németbólyban születtek.
Forrás: BAMA.hu